Az Állatorvostudományi Egyetemen 2009-ben szereztem meg a diplomát. Az egyetem mellett már az első év elvégzése után állatorvosi asszisztensként dolgoztam, illetve hallgatóként, ha csak időm engedte, szabad időmben bejártam az ambuláns- illetve a műszeres diagnosztikai szakrendelésekre, mert már akkor rendkívül élveztem a gyakorlati munkát, ami ezzel a csodálatos hivatással együtt jár. Gyermekkoromban a játszótér helyett én a baromfiudvarban voltam leginkább megtalálható, és bár minden állat rendkívül érdekelt, az egyetemen a kisállatok felé „specializálódtam”. A szakmán belül a belgyógyászat, bőrgyógyászat és az ultrahang diagnosztika az, ahol a leginkább megtaláltam önmagam. Tinédzser korom óta „kutyázom”, és míg korábban a szolgálati jellegű kutyás sportok, majd a frisbee, agility érdekeltek, mára már ezek helyét az atletikus kutyás sportágak (canicross, bikejöring) vették át, amelyek a szenvedélyemmé váltak, rendszeresen veszek részt hazai, illetve külföldi versenyeken. Párommal 10 kutyáról gondoskodunk, ebből öt menhelyről örökbe fogadott keverék, egy magyar agár, egy német vizsla és 3 európai szánhúzó, akiket mindannyiukat azonos módon, a gyermekeinkként szeretünk.