Beteg madár ápolása

Ha már megtörtént a baj és madarunk valamilyen betegséget kapott néhány tanács az ápolására: Az első és legfontosabb lépés a beteg madár elszigetelése az egészségesektől. Ha eddig volierben volt, most tegyük át egy kalitkába. A kis betegnek amúgy sincs szüksége sok mozgásra és a nyugalom is jót tesz neki. Az etető és itatóedényeket helyezzük el úgy, hogy azt a madár könnyen elérje.

A kalitka aljára homok helyett most újságpapírt terítsünk. Minden betegségre jó hatással van az egyenletes meleg. A beteg madár melegigénye fokozódik, ezért biztosítsunk számára 29 – 32 C-os hőmérsékletet. Ezt a legkönnyebben úgy tehetjük meg, hogy a kalitkát letakarjuk, majd egy asztali lámpa fényét irányítjuk rá (olyat, melyben hagyományos izzó van). A kalitka belső hőmérsékletét hőmérővel ellenőrizzük. Ez a megoldás azért jobb az ún. kórházkalitnál (mely saját fűtéssel rendelkezik), mert ennél a megoldásnál a lámpa nem melegíti az egész kalitkát egyenletesen, így a madár kiválaszthatja a neki legmegfelelőbb hőmérsékletet. A legjobb melegforrás az infralámpa, ha tehetjük, inkább ezt válasszuk. A beteg madárnál egész éjszaka legyen fény, hogy bármikor tudjon enni. Gyümölcsöt betegség alatt általában nem adunk, mivel a legtöbb gyógyszert ivóvízben szoktuk adagolni és ilyenkor minden más folyadék-beviteli forrást – a kezelés eredményessége érdekében – meg kell szüntetni. A legyengült madár szívesebben eszeget a csíráztatott magvakból, hiszen ezekről a héjat könnyebb lehántani. Ha a madár végképp nem eszik, akkor itassunk vele cukros teát. Mivel a leggyakoribb betegség a megfázás, a kamillateás inhalálás jót tehet. Ezt úgy csináljuk, hogy a felforralt kamillateás edénnyel együtt takarjuk le a madár kalitját. Ebben az esetben a gőz átnedvesítheti a madár tollazatát ezért ameddig meg nem szárad, tilos a letakarást mozgatni. Inhalálás közben a lámpás megvilágításra továbbra is szükség van. Minden esetben fontos, hogy kedvencünket lássa állatorvos! Soha ne kezdjük kedvencünket kezelni, míg szakember nem látta, mert pusztán szeretetből sokat árthatunk A megfelelő kezeléssel, sok odafigyeléssel és szeretettel szinte kilátástalanak tűnő helyzetből is felgyógyulhat madarunk.
Célszerű továbbá egy kis egészségügyi dobozt kialakítani kedvencünknek melynek tartalma a következő legyen:

- Fertőtlenítőszer, a sebek ellátásához.
- Éles kisolló csőr, karom kurtításához.
- Farudacskák, ragtapasz, kötözőszer törések ellátásához.
- Szemcseppentő, valamilyen vitaminkészítmény.
- Az állatorvos (vagy inkább több állatorvos) címe, telefonszáma, rendelési ideje.

Kategória: Egyéb

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!